Eisemann Mihály – Egri-Halász Imre – Békeffi István: Egy csók és más semmi

Időpont: 2021.08.28. 20:00

Helyszín: Kecskeméti Katona József Színház

Az Egy csók és más semmi Eisemann Mihály operettje, melynek szövegét Halász Imre és Békeffi István írta. Egy jól ismert történet a válni készülő fiatalasszonyról, aki a per ideje alatt beleszeret egy fiatal férfiba, nem tudván, hogy ki is ő valójában… A főcselekmény mellett, még további események is bonyolítják a történetet, humoros félreértésekkel és fülbemászó dallamokkal. A történet végén persze mindenki megtalálja párját és a dolgok is a helyükre kerülnek, köszönhetően Sáfrány ügyvéd és Sőn Tóni kitartó munkájának. A mű talán legismertebb feldolgozása az 1941-ben készült film Tolnay Klári és Jávor Pál főszereplésével.

„Csak egy perc, csak álom, de én azt sem bánom, ha itt ég a számon a szád. Hisz’ máma nincs dráma, nem kell a nagy regény, szívünk ma már oly szerény…”

A kecskeméti színpadon Szőcs Artur rendezésében, többek között, Koltai-Nagy Balázs, Orth Péter, Szabó Dorottya, Pál Attila és Csombor Teréz főszereplésével látható a népszerű operett, melyben közreműködik a színház zenekara is.

Annie: Vörös Edit / Bori Réka
Sándor: Koltai-Nagy Balázs
Dr. Sáfrány: Pál Attila
Schön Tóni: Csombor Teréz
Péter: Orth Péter
Teca: Szabó Dorottya e.h.
Kulhanek elnök: Sirkó László
Robicsek: Aradi Imre
Robicsekné: Magyar Éva
Manci: Szegvári Júlia
Zöldhelyiné: Szegvári Júlia
Pincér: Váry Károly
Krecsák törvényszéki szolga: Váry Károly
Vrabecz: Varga Huszti Máté e.h.
I. bíró: Varga Huszti Máté e.h.
II. bíró: Lakatos Máté

Közreműködik, a Kecskeméti Nemzeti Színház zenekara és a Kecskeméti Nemzeti Színház énekkara

Rendező: Szőcs Artur
Díszlettervező: Slárku Anett
Jelmeztervező: Kovács Andrea
Koreográfus: Bodor Johanna
Zenei vezető: Károly Kati
Karmester: Drucker Péter Látó Richárd
Zenei munkatárs: Madarász Éva
Súgó: Ba Éva
Ügyelő: Kovács Írisz
Rendezőasszisztens: Murár Szabina

Az előadással kapcsolatos további érdekességek az alábbi linken olvasható:

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1756-legendas-operett-erkezik.html

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1724-barlangsztarok-eisemann-mihaly.html

Jegyár:
I. helyár: 7500 Ft
II. helyár: 6000 Ft
III. helyár: 3000 Ft